skip to Main Content

Lexikon

epitesz-tervezoKi kicsoda és mit a szerepe az épület felépülése során:

Építész

Az építész az építtető akaratát ülteti át az általa megtanult és elsajátított szabályok és törvényszerűségek alapján olyan a természeti környezettől elhatárolt terekké, amelyek biztonságosak, funkcionálisan megfelelőek, és emberi tartózkodásra alkalmasak. Az épületeknek funkcionálisan alkalmasaknak kell lenniük arra a feladatra, amely miatt azt az építtető megtervezteti az építésszel, ugyanakkor védenie kell a környezeti hatásoktól az épületet használókat, és esztétikai, valamint kényelmi szolgáltatásokat is kell nyújtania. A építésznek sok más szempont mellett figyelembe kell vennie a környezeti, földrajzi, geológiai, éghajlati adottságokat is, valamint azt a kultúrát és környezetet amelyben az épület létrejön. Az építész elődolgozik a belsőépítésznek, sok esetben az építész tervezi meg és készíti el a belsőépítészetet is. Az építész általában a tervezéstől kezdve a teljes befejezéséig végig követi az épület felépülését.

A belsőépítész

A belsőépítész formálja meg a belső teret, megtervezi a nyílászárókat, a légáramlást, a világítást, a bútorokat, gépészetet, és előkészíti a felületeket a lakberendező számára. A belsőépítész munkája alakítja ki a belső teret úgy ahogyan azt a megrendelő megálmodja. Minden épülethez szükséges a belső építész munkája, hiszen nagy tapasztalattal kell rendelkeznie, ismernie kell az építéshez felhasználható anyagokat, az építészeti stílusokat, az építészeti trendeket, sablonokat. Épp úgy értenie kell hozzá, hogy egy hotelszoba belső felépítését hogyan kell előkészíteni, és lebonyolítani, mint egy orvosi szakrendelő váróját és a rendelőket. A belsőépítész folyamatosan figyelemmel kíséri az újdonságokat, az új építészeti eljárásokat és anyagokat, és ezeket az ismereteket felhasználja a következő projekt során. Ugyanakkor fontos a megfelelő tapasztalat, hiszen egy gyakorlott szakember komoly segítség, hiszen segít a kivitelezőknek a buktatókat elkerülni és a felmerülő problémákat megoldani.

A lakberendező

A lakberendező alakítja ki a belsőépítész által előkészített belső teret. Megtervezi a berendezéshez szükséges kellékeket, színeket, anyagokat, bútorokat, függönyöket, szőnyegeket. Munkája helyenként átfedésben van a belsőépítész munkájával, ezért jó ha együtt tudnak működni, és egyeztetik elképzeléseiket. A lakberendezőnek jó szín és stílusérzékkel kell rendelkeznie, ismernie kell a trendeket, anyagokat, bútorokat, és jó érzékkel kell összeválogatnia ízlésesen a tárgyakat. Jórészt a lakberendezőn is múlik, hogy a belső térben az emberek hogy fogják magukat érezni, és a tér betölti-e azt a a funkcióját, ami miatt létrejött.

Enteriőr stylist vagy designer

Az épület belső stílusának a tervezője, kivitelezője. Jól ismeri a különböző enteriőr stílusokat, és ezek alapján válogatja össze a függönyöket, textileket, bútorokat, díszítő elemeket, használati tárgyakat. Stílus tervező nélkül könnyen belefuthat bárki egy olyan problémába, hogy nem összeillő stílusú tárgyakkal rendezi be otthonát, ezzel akaratlanul is giccses hatást kelt.

Fel a lap elejére